Tuesday, September 3, 2013

2013. szeptember 3.

Azt hiszem, így is elég ideig húztam ezt az egészet, szerintem már úgyis tiszta mindenkinek, hogy mi lesz a dolog vége. Ha mégsem, akkor most leírom: az oldal ebben a formájában most megszűnik létezni. Nem akarok ígérni semmit, sem azt, hogy ez csak egy átmeneti szünet és visszatérek még, sem azt, hogy ez itt a The White Dream legeslegvége. Nem szeretnék később semmilyen ígéretet megszegni, de hitegetni sem akarok senkit. Egy kis magyarázatot azért adok még, mert mégiscsak akadt pár ember, akik megérdemlik, hogy tudják a dolog igazi okát. Ők azok, akik még most is feljártak az oldalra nap, mint nap, gondolom/remélem abban reménykedve, hogy észhez térek és életjelet adok magamról. És ez itt a nagy baj: az oldal az utóbbi időben túlságosan letért arról az ösvényről, amit én eredetileg kigondoltam neki. Túlontúl személyessé vált, olyannyira, ami már nekem is kezdett sok lenni, éreztem, hogy túl sokat adok ki magamból, amit talán mégse akarok. Ezen most változtatni nem tudok, plusz közrejátszik a dologban, hogy szeptember közeledtével egyre több elfoglaltságom lett a főiskola körül is, ami még jobban elvonta a figyelmem a blogról. Szerintem azok, akik ebben a majdnem egy évben olvasták a blogom, megérdemlik, hogy a maximumot adjam nekik, de erre jelenleg nem vagyok képes. És ha ez még nem lenne elég, nekem jelenleg is zajlik az első tanítási hetem, ami abból áll, hogy nagyon sok újat tanulok és sok időt töltök új ismerőseimmel is.
Szóval ez a helyzet.
Azért teljesen nem szabadulhattok meg tőlem, egy csomó másik internetes oldalon még mindig elérhető vagyok:
Ez például a Tumblr oldalam, ami ugyanaz, ami eddig volt, csak megváltoztattam a címét. Mostantól előfordulhat, hogy ide fogok posztolni személyesebb jellegű posztokat, úgyhogy kövessetek nyugodtan!
Twitterre mostanában egyre többet írok, ráadásul most nyilvánossá is tettem a profilom, úgyhogy most már simán olvasgatni is lehet szabadon.
Ha bejöttek az eddigi videóim vagy érdekel titeket, hogy miket alkotok főiskolai éveim alatt, akkor nézegessétek a Youtube csatornámat is, mert igyekszem feltölteni az összes munkámat :)
Az Instagram profilom még mindig nyilvános, ha érdekelnek titeket az életem apró részletei, kövessetek :)
És tudjátok mit? Ha kérdésetek van, azt még mindig feltehetitek a blog askjában és én igyekszem mindenre válaszolni!

Köszönöm szépen a megértést és további sikeres életet kívánok mindenkinek!

xo, Kata